Emlékeztek-e az első Magyarországon leadott szappanoperára?
Rabszolgasors, azaz Isaura története. Ugyan még kicsi gyerek voltam, amikor ment, de arra emlékszem, hogy egész kultusszá nőtte ki magát, szinte mindenki azonosult szegény Isaura történetével…
De vajon miért?
Valahol mindannyian rabszolgák lennénk? A modern kor rabszolgái?
Annak ellenére, hogy a rabszolgaság már nem “létezik”, mégis fennmaradt, csak másképp?
kép: pixabay
Sok esetben magunkról is elmondhatjuk, hogy van legalább egy “földesurunk”.
Amolyan parancsoló, fölényeskedő, megmondó, irányító, szerinte magasabb rendű “valaki” az életünkben.
Ez lehet a főnökünk, a párunk, egy családtagunk, egy “jóbarátunk”, a szomszédunk, egy kollégánk, de van úgy, hogy mi magunk.
Nem tudom létezik-e ilyen mondás, de valahogy így hangzana: “Életedben a leghatalmasabb rabszolgatartó földesúr te magad vagy.”
Szóval te vagy a rabszolga, és a rabszolgatartó is egyben.
Miért?
Mert önként vállaljuk ezt a szerepet. Nem belehurcolnak, mint régen, nem ütnek hátulról – legalábbis fizikailag nem – mi saját magunk akasztjuk kezeinket, lábainkat a vaskarikába.
Aztán meg húzzuk az igát. Reggeltől estig, kifáradásig.
S így eltelhet egy élet.
Van, aki végig-végig csak kesereg, hogy milyen szörnyű élet ez. Szörnyű a sors, meg a földesúr, aki erre kényszeríti.
Van, aki látja, hogy csak ki kellene bújni a vaskarikából, és elsétálni onnan.
Van, hogy ezt ki is próbálja, de a többiek döbbenten nézik, megijed, ezért inkább visszaáll a sorba.
És van olyan nagyon-nagyon bátor ember is, aki lecsippenti magáról a láncot, elsétál, előre szegezett fejjel, büszkén.
Közben mosolyog és ezt mondja:
modernkori rabszolgasors, agyő!
kép: pixabay
Ez elképesztően felszabadító pillanat.
Felszabadítod te saját magadat.
Mert megteheted. Nincs olyan, hogy nem.
Senki nem uralkodhat rajtad a mai világban.
Saját magadért felelsz, a saját szabadságodért.
Igaz, nem könnyű.
De nem lehetetlen.
Apránként tesszük meg úgyis ezeket a lépéseket, és fokozatosan szabadulunk fel.
Először csak az egyik lábunk, majd a másik, így már tudunk előre lépni.
Aztán az egyik kezünk, majd a másik, így már tudunk előrenyúlni, megragadni lehetőségeket, vágyakat, álmokat.
Ha a nyakunkon is volt vaskarika, végül az is lekerül, így szabadon tudunk szemlélődni, körültekinteni, felfelé nézni.
Ha már legalább ezeknek a vasaknak a terhe nincs rajtunk, az is óriási könnyebbség.
S aztán jöhetnek korlátozó szokások, berögződések, korlátozó kapcsolatok, társulások, korlátozó vélemények… mindent szépen magunk mögött hagyhatunk.
Szabadnak érezni magad, a szó legigazibb, legnemesebb értelmében… elmondhatatlan.
Persze még ilyenkor is hajlamosak vagyunk korlátozni magunkat, mert már megszoktuk, és biztonságot is ad.
Nem baj, ha van mellettünk egy kapaszkodó még, ami segít tartani az irányt.
Egy a fontos: ha már felszabadítottad magad, akkor ne fordulj vissza!
A szabadság csodálatos, őrizd meg! Ne add fel!
Csak mondd ezt: modernkori rabszolgasors, agyő!
Jó utat, kedves felszabadult embertársam!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: