Nem vagyok se több, se kevesebb…

kép: pixabay

Nem vagyok se több, se kevesebb annál, mint ahogy jelen pillanatban éppen szeretem és elfogadom magam.

Számos embernél, számos területen tapasztalom azt, hogy nemcsak a munka, vagy magánélet, hanem az önképzések területén is rohanás, és kapkodás van. Ma már oly sok minden elérhető, akár online, itthonról a fotelben ülve is megtanulható.

Az emberek útkeresésük során halmoznak. Ez miért jó? Vagy miért nem jó?

Én magam is találkoztam képzés, tanfolyam során olyan személlyel, aki folyton tanfolyamról-tanfolyamra jár. De nem is csak egy tanítóhoz, vagy iskolába, hanem több helyre is. Értem én, hogy keresi magát, de nem biztos, hogy ennek ez a megfelelő módja.

Én úgy vagyok ezzel, ha megszólít egy új elv, egy új tan, egy új technika, akkor megyek. De,ha nem szólít, csak azért, hogy több oklevél legyen a falamon – és az adjon egyfajta megnyugvást – nem megyek.

Mert amúgy ez megnyugtató? Minél több tudást halmozol, akkor értékesebb leszel?

És hol marad hely annak a tudásnak arra, hogy kibontakozhasson? Hol marad idő arra, hogy az a tudás beérhessen? Mint a jó bor. Mire a mustból finom nedű lesz, addig annak pihenni kell, azt szűrni kell, a leülepedett szennyet el kell tüntetni.

Nem így teszünk magunkévá mi is egy tudást? Megtanítják, majd azzal nekünk még dolgunk van. Nem dőlhetek hátra elégedetten, kezemben szorongatva a tanúsítványt, hogy oké, megvan, én már “ezt is tudom”. Pedig van, hogy akár hónapokig is csiszolódik az emberben ez az új tan. Mert formálódik, mert elkezd beépülni, belesimulni a saját személyiségünkbe. Ahogy használod, úgy kezd a részeddé válni, s közben hozzáépül a benned már meglévő, érett tapasztalás.

kép: pixabay

Nem biztos, hogy az útkeresésnek jó módja ez a fajta felgyorsulás, és mindenbe belekóstolás. Így, a bőség zavarában akár az is előfordulhat, hogy mégsem tudod, melyik tudás akar igazán a tiéd lenni. Összezavarodsz. És nem felismeréseket hoz a helyzet, hanem további keresgélést, további irányokat és habzsolást.

Itt, nálunk még mindig nagy úr a külső tényező. A megítélés, a minősítés, a vélemény, a kategorizálás. Ez sokakat kerget ebbe a fajta útkeresésbe. Sokakat belekerget a spiritualitásba is, mert sokan ott keresik a választ. Azt gondolják, hogy majd valamelyik tan, valamelyik módszer, vagy maga Buddha megadja a választ. Sokan kívül keresik azt, ami belül van.

Az a válasz is belül van, melyik út az enyém, és ott mely tanok, képzések segítenek engem az utamon. Melyek azok, amiket szívvel-lélekkel tudok megtanulni, majd alkalmazni.

Jöjjön ismét egy személyes példa: nekem bizony – bármennyire vérciki is ez Magyarországon – nincs diplomám. Küzdelmes éveket töltöttem az egyetemen, sőt, kétszer is nekifutottam. EGY, egyetlenegy tantárgy volt a mumus, ami egyszerűen nem engedett tovább. Bármit is csináltam, azt a falat nem tudtam áttörni. Aztán feladtam. Elvette a motivációt, és egy idő után belefárad az ember – még a huszonéves fiatal is.

Évekig tartó kudarcérzést okozott-e?

IGEN.

Szégyenérzetet, hogy mit gondolnak majd mások?

IGEN!

Félelmet, hogyan tudok majd így munkát találni, elhelyezkedni és megélni?

IGEN!

És persze, most már tudom, hogy a sors erői nem engedtek engem ott tovább. Meg kellett értenem, hogy az nem az én utam. Sokkal, sokkal később jöttem csak erre rá.

Ma már nem szégyellem. Büszkén vállalom akkor is, ha emiatt nem vagyok piacképes munkaerő. Emiatt sokak szemében csak félember vagyok.

De számomra az a legfontosabb, ha tükörbe nézek, önmagam szemében ép vagyok, egész, teljes. Hogy szeretem azt, akit látok.

Hogyan kapcsolódik ez az írás elejéhez?

Úgy, hogy nem leszek sem több, sem kevesebb a halmozott oklevél-hegyek által/nélkül.

S ez a felismerés sokat segít nekem abban, hogy tudjam, mi az, amire még szükségem van. Mi az, amit szeretnék magamba beengedni, mert tudom, hogy az a valami a részemmé tud válni. Hogy nemcsak egy szöveg, hanem azonosulni tudok a mondanivalójával.

kép: pixabay

Ha megpróbálsz lassítani, befékezni kicsit, időt szánni magadra, a belső hangodra, kinyitni a füledet ezekre a súgásokra, kinyitni a szemedet a jelek meglátására, segíthet abban, hogy mi az, ami rád vár. Segíthet abban, hogy mi az a tudás, ami neked való, ami neked ott éppen jó. Mindig, mindennek megvan a maga helye és ideje. Nem szabad elsietni.

Ha most még nem akar a tiéd lenni, akkor nem fog benned gyökeret verni, és el fog hervadni. Ott lesz, de nem lesz benne élet. Fel tudod mutatni, de nem fogod tudni használni.

Légy türelemmel! Értékes vagy a most pillanatában is épp úgy, ahogy vagy.

Nem vagy sem több, sem kevesebb annál, aminek éppen most lenned kell.

Ha valamit megtanulsz, mert az hívott, hagyd magadban beérni. Hagyd leülepedni, néha szűrd át, forgasd, tisztítsd, építsd be.

Így fogod tudni használni.

Így lesz igazán a TIÉD.