kép: pixabay

A mai jogszabályok, törvények, társadalmi megítélés, család, barátok, a szomszéd néni… szerint én nem vagyok ANYA. 

Miért nem? 

Mert nem szültem gyereket. Emiatt sokak szemében nem vagyok NŐ, nem vagyok értékes, nem teljesítem a “kötelességem”, na és persze önző vagyok. 

Minden tiszteletem a gyermeket vállaló szülőké. Óriási feladat, melyet ők vállalnak, egyedi és különleges. 

Én vállalom, hogy ezt nem vállalom.

Igen, én ebben az életemben nem tervezek gyermeket. Nincsen sem biológiai, sem lelki, sem családi, sem párkapcsolati, sem szociális oka. 

Egyszerűen: így érzem, így döntöttem. 

Hogy eddig miért nem írtam róla? 

Mert megbélyegeznek. Mert még mindig ott tartunk, hogy nem fogadjuk el más ember döntését, életét, stílusát, mert majd mi jól megmondjuk neki, hogy…

Most itt az idő: VÁLLALOM!

Örömmel tapasztalom, hogy egyre több cikkel találkozok ebben a témában, melyekben hasonló cipőben járó nőtársaim a világ elé tárják gondolataikat, érzéseiket. 

Végre találkozok – a virtuális világon keresztül ismeretlenül is – olyan másik nővel, aki egyszerűen azért dönt így, mert ő most ÍGY JÓL ÉRZI MAGÁT.

Én úgy szoktam fogalmazni: 

Nekem MOST, ÍGY minden kerek.

kép: unsplash

Elindultam az én csodás, kalandos utamon, felfedezni magamat, a képességeimet, a vágyaimat, megvalósítani álmaimat. 

Elindítottam a saját ötleteimet, a saját gondolataimat egy úton, melyhez minden egyes állomáson hozzátapad valami. Lépésről-lépésre építem, alakítgatom, szeretgetem, gondozom ezt a kis világot. 

Ez az én gyermekem. Ez, amit megálmodtam, megteremtettem. 

Nevelgetem, ölelgetem, gyarapítom, táplálgatom, és próbálom terelgetni a jó irányba. 

ANYA vagyok. 

Akár még paradox is lehet, de egyébként eléggé “ősanya” típus vagyok. Igencsak szeretek gondoskodni élőlényekről – legyen az növény, állat, ember – szeretettel körülvenni, simogatni, ápolgatni. A cicáim szinte gyermekeim. A virágaimat éppoly gondossággal locsolgatom, csinosítgatom.

Elég csak rám nézni 🙂 Vénuszi alkat, egy 18. századi termékenységi istennő 🙂

kép: pixabay

Sokáig hittem, hogy akarok, szeretnék gyereket. Minden módon készültem rá, egy időben el is kapott a gépszíj. Aztán rájöttem: inkább csak menekülési út lenne számomra a mókuskerékből. 

Majd ahogy változtak a dolgok, ahogy kinyílt számomra a világ, és mindenféle külső kényszertől mentesen, szívemet követve ÖNként kiléptem a taposómalomból, ez is megváltozott. 

Ez a kényszer gondolat távozott belőlem. Eleinte nem is értettem. Megijedtem. Nem akarok anya lenni? Mit fognak gondolni erről? Hogyan mondjam ezt el a családomnak? Megértik majd? 

Az az ember, aki picit is tesz önmagáért, aki járja az útját, egy bizonyos ponton rájön: nem számít. Nem kell eltitkolnom ki vagyok, mi vagyok, mit érzek. 

Óriási megkönnyebbülés írni, beszélni erről. 

Már nem tartok a véleményektől. Már nem tartok más emberek megítélésétől. Oly sok titkot, elnyomott érzelmet hordozunk magunkban. Őszintén, tisztán fellebbenteni a fátylat egy ilyenről, felszabadító érzés. 

Én másképp teremtek. 

Így. 

A masszázsokkal, a lélekterápiás kezelésekkel, a kreativitással, a festészettel, az írásokkal, a grafikákkal, a videókkal… mindennel, amit létrehozok ezeken a felületeken. Ez is felelősséggel, odafigyeléssel jár. Mindig tanulok, én is formálódok, idomulok egy-egy helyzethez. 

Amikor megteremtődik egy új ötlet, formát ölt, megvalósul a fizikai síkon is, soha nem marad űr. Mindig jön egy másik magocska, ami megfogan bennem, és növekszik. Amikor még csak bennem létezik, már akkor is foglalkozom vele. Figyelem, érzem, és azon vagyok, hogy amikor megérett rá, akkor előbukkanjon. 

Van, ami bennem marad, és szépen elcsitul. De a legtöbb megszületik. 

Ezeket a megszületéseket követhetitek nyomon együtt, velem. Vannak nagyobb, mérföldkő jellegű “gyermekek” és vannak kisebbek is. Mindegyiket ugyanúgy szeretem, ugyanolyan gondossággal nevelgetem. 

Nem hagyom őket magukra, fogom a kezüket végig. Mindaddig, amíg egymás részei kell, hogy legyünk. 

Aztán persze van olyan, amitől elbúcsúzok, és elválunk. Ott akkor azt meg kell értenem, hogy nem volt az enyém. Tovaszáll, és lehet, hogy egy másik “anyánál” jobb táptalajra lel. 

Így nekem igencsak sok gyermekem volt/van/lesz ezen életem során. 

Bízom abban, hogy idősebb koromban is jönni fognak, megfogannak, és megszületnek. 

Mert tudom: ezt szeretném csinálni.

Talán erről szól az én életem: GONDOSKODÁS, SZERETET, mindaddig, míg át nem sétálok egy másik világba.